Szülői nevelés?

Sziasztok,
megosztanám veletek az első történetet!

Kb két éve igyekeztem haza a munkából. Van egy két éves kisfiam, akiért elmentem a bölcsibe, aztán vásároltunk. A vásárlással mikor végeztünk, felszálltunk a villamosra.
Az egyik vállamon a táskám, és tartottam a kezemben a fiamat, a másik kezemben két igen csak telepakolt szatyor. A villamos tele diákkal, egyetemi környéken szálltunk fel.
Körbenéztem, hely természetesen sehol, a gyerek meg elaludt a vállamon. Hát kapaszkodni már sajnos nem volt egy harmadik kezem.
Ahogy végig néztem a tömegen észrevettem, hogy elég sokan bámulnak.
Na a marha vajon ezt az utazást hogyan oldja meg? Szerintem ezt gondolhatták magukban, úgyan is nézték hogy tartom a gyereket a szatyrokkal és közben próbálok nem elesni a villamoson. Helyet senkinek nem jutott eszében átadni. 6 megállón keresztül álltam így.
Szavakat nem találok rá hogy mennyire rosszul esett. Egyszer nekik is lesz gyerekük és nekik jól esik majd a segítség.
Két nap múlva szintén a gyerekkel ugyanarra a villamosra szálltunk. Most nem volt vásárlás, és akadt egy hely. Leültettem a gyereket. A következő megállónál felszállt egy nagyon idős néni, szegény már bottal is alig tudott menni. Természetesen helyet nem adott neki senki, majd egyszer a fiam az akkor két éves fiam felállt és megbökdöste a neki háttal álló nénit és azt mondta neki: " csücsülj le te már jó öreg vagy ugy is én tudok kapaszkodni is" . A néni szegény úgy meg volt lepődve hogy szóhoz sem jutott. Leültettük.

Azt hiszem nem fűznék hozzá több mindent, pusztán annyit még hogy nagyon nagyon büszke voltam a gyerekre még ha sajátosan is a maga két évének megfelelően fogalmazott.

Ezek után kérdezem én, őket így nevelték? Vagy mi az oka az efajta viselkedésnek?